fejlec

aranylogo1tehetseg_p

sztv

mmeguj

KÖSZÖNTŐ

Szeretettel köszöntöm Önt a Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola nevelőközössége nevében iskolánk honlapján.

Kellemes időtöltést kívánunk!

Honlapunkon keresztül megismerheti iskolánk történetét, hagyományait, és az itt folyó nevelő-oktató munkát. Tantestületünk alapvető céljának a színvonalas nevelés, oktatás megvalósítását tekinti, az ismeretek közvetítésével, a személyiség fejlesztésével. Célunk, hogy az iskolánkból kikerült tanulók olyan tudással rendelkezzenek, melyre a továbbiakban biztonsággal építkezhetnek.

A különböző menüpontokon keresztül tájékozódhat tanulmányi és sporteredményeinkről és az iskola eseményeiről, rendezvényeiről.

Reméljük, hogy az ?Aranyos kóstolgató? címszó alatt hasznos ismereteket nyújtunk magunkról a leendő első osztályosok szülei számára is.

Szeretnénk a hozzánk látogatókat folyamatosan tájékoztatni az aktuális dolgokról, a képek menüpontban pedig a diákjaink mindennapi életéről feltett képanyagot rendszeresen frissíteni kívánjuk.

Bízunk benne, hogy honlapunkat minél többen olvassák, és ezáltal mélyebb betekintést kapnak iskolánk életéről, rendezvényeiről.

Lovrity Sándorné          igazgató

Lovrity Sándorné

igazgató

angol

English

Védőháló

Diavetítés

NFU ESZA Széchenyi Terv mtm Tehetségpont Ökoiskola Határtalanul európai iskolagyümölcs-program Digitális témahét xclass Fenntarthatósági témahét Digitális Témahét 2018 Digitális Témahét 2019 Digitális Témahét 2020

Minden jog fenntartva © 2014 Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola

Cím: 6000 Kecskemét, Lunkányi János u.10.

Telefonszám: 76/478-557, 76/508-333. Tel. és fax: 76/478-549

E-mail: igazgato@keszeiskola.hu

Készítette: Szabó András