fejlec

 

A Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola elől indultunk hajnalban 2019. 06. 04-én. Hosszas utazás és kisebb pihenők után megérkeztünk délután 4 órakor Parajdra. Itt meglátogattuk a Sóbányát, ahol az idegenvezetők érdekes tudnivalókat mondtak a bányáról, annak kialakulásáról. Innen Korondra vitt az utunk, megcsodáltuk és vásároltunk a népművészeti tárgyakból. Az esti órákban érkeztünk az első szálláshelyünkre Szentegyházára.

A 2. napon traktor vontatta szekéren kirándultunk a Madarasi Hargitára. A Menedékháztól dacolva az időjárási elemekkel gyalog túráztunk fel az 1801 méter magas csúcsra. Elhelyeztük a megemlékezés szalagjait, és elénekeltük közösen a Székely himnuszt. Délután a helyi iskola udvarán foci bajnokságot szerveztünk, és az érdeklődők meghallgathatták a Szentegyházi Gyermek Filharmónia próbáját.

A 3. nap a reggeli órákban megérkeztünk Székelyudvarhelyre, ahol városnézés keretében fedeztük fel a település történelmi és kulturális nevezetességeit: Orbán Balázs, Márton Áron, Tamási Áron szobra, Vármegyeháza- díszterem, Református Kollégium és templom, Szoborpark. Délután Segesvár Világörökséget képező középkori várnegyedét fedeztük fel. Nagy hatást gyakorolt ránk az Óratorony, a gyerekeket izgalommal töltötte el Vlad Dracul-házának látványa, felmentünk a Diáklépcsőn az Evangélikus templomhoz, és gyönyörködtünk a kilátásban. Innen indultunk tovább utolsó szálláshelyünkre az Algyógyi Ifjúsági Központba. Az Ifjúsági Központ két középkori kápolna közé ékelődve helyezkedik el, és udvara lehetőséget adott röplabdázásra, pingpongozásra és sétára. 

A 4. nap programja Vajdahunyad váránál kezdődött. Idegenvezetőnk ismertetést tartott csapatunknak a vár történelméről, lakóiról. Érdekes legendát is ismertetett a vár foglyairól. A déli órákban siklóval mentünk fel Déva várához. Fényképeket készítettünk, és felelevenítettük Kőmíves Kelemenné balladáját. Elsétáltunk a Magna Kúriához és a Dévai Szent Ferenc Alapítványhoz. A Böjte Csaba alapította intézményben szívesen fogadtak bennünket, és rövid idegenvezetés keretében megismerkedtek tanulóink az itt élő gyerekek napirendjével, szokásaival, az alapítvány biztosította lehetőségekkel. Diákjaink az ott élő gyerekek kézimunkáit is megnézhették és megvásárolhatták. Búcsúzásképp átadtuk ajándékainkat és iskolánk által gyűjtött pénzadományt. Utunkat folytatva délután Aradon koszorút helyeztünk el a központban lévő Szabadság-szobornál. Elénekeltük a magyar Himnuszt, és felelevenítettük a 13 vértanú hőstettét. 1/2 5-kor indultunk haza, és 7 órára érkeztünk az iskolánk elé.

 

angol

English

Védőháló

Diavetítés

NFU ESZA Széchenyi Terv mtm Tehetségpont Ökoiskola Határtalanul európai iskolagyümölcs-program Digitális témahét xclass Fenntarthatósági témahét Digitális Témahét 2018 Digitális Témahét 2019 Digitális Témahét 2020

Minden jog fenntartva © 2014 Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola

Cím: 6000 Kecskemét, Lunkányi János u.10.

Telefonszám: 76/478-557, 76/508-333. Tel. és fax: 76/478-549

E-mail: igazgato@keszeiskola.hu

Készítette: Szabó András